Virágvásár az óvodánk szépítéséért! Hálásan köszönjük minden kedves szülőnek, aki részt vett az óvodánk által szervezett virágvásáron! A megvásárolt növényekből az óvoda udvarát és kertjét fogjuk szebbé, virágosabbá varázsolni – a gyerekek nagy örömére. Köszönjük a támogatást, az összefogást és azt, hogy együtt tehetjük még szebbé óvodánkat! Valamint köszönjük szépen az SZMK tagoknak az esemény lebonyolításában való segítségüket!
Berekerdő Óvoda - Víz világnapja - Rajzverseny. Köszönjük a szülők, gyermekek együttműködését és a kreatív munkákat. Berekerdő Óvoda nevelőtestülete.
Galéria
Víz világnapi projekt
Zöld Óvoda lévén a víz világnapja (március 22.) zöld jeles napként kiemelkedő jelentőségű intézményünk életében. Célunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet a tiszta víz fontosságára, édesvízkészleteink veszélyeztetettségére, egészségre gyakorolt pozitív hatásaira. Ezen a héten az óvodapedagógusok vízzel kapcsolatos játékokat, akadálypályákat, feladatokat készítettek a gyerekeknek.
Barna Erika Berekerdő Óvoda igazgató
Galéria
Berekerdő Óvoda Farsangi mulatsága
2025. február 27-én rendeztük meg intézményünk farsangi mulatságát, melyre a jelmezbe öltözött szülőket is szeretettel vártuk. Nagy büszkeségünkre a gyermekek és a szülők ötletesnél - ötletesebb maskarába öltözve búcsúztatták a telet. A délelőtt folyamán kicsik-nagyok együtt játszottak, nagyokat nevettek, táncházban mulattak, majd kiszebábot égetve dalokkal, csúfolókkal, csörgőkkel elűztük a téli időjárást és csalogattuk a tavaszt. Köszönjük a Szülői Munkaközösségnek az együttműködést, a finom falatokat, valamint minden résztvevőnek köszönjük, hogy velünk ünnepelt!
Barna Erika Berekerdő Óvoda igazgató
2024.06.08.-án Szombaton a Kukkantó manó környezetvédelmi tehetségműhelybe járó gyermekek egy része látogatást tett a csodaszép gyöngyöspatai Bokréta Óvoda és Bölcsőde családi napján. Óvodásaink Kukkantó manóról szóló verssel kedveskedtek a gyöngyöspatai közönségnek. A nap további részében pedig számos színvonalas és szórakoztató előadáson, programon vehettünk részt. Megnéztük az óvodások néptánc bemutatóját, fociztunk a pályán. Megismerkedtünk néhány rovarral, melyben a Harkályház egyik kollégája volt a segítségünkre. A Mátra Múzeum munkatársa vezetett múzeumpedagógiai foglalkozást tartott Búvárkaland címmel. Egy amatőr csillagász elkalauzolt minket a világűrbe. Egy méhész pedig bemutatta egy méhraj életét. A napot a Bab-Társulat óriásbábos előadása zárta, melyet nagyon élveztek a gyermekek és felnőttek egyaránt. Köszönjük szépen a Bokréta Óvoda gyermekeinek és óvodapedagógusainak a meghívást és az élményekben gazdag napot!
Galéria
A Berekerdő Óvoda 2023. június 3.-tól jogosult 1 évig az "Állatbarát Óvoda" címet viselni.
A Berekerdő Óvoda az Örökbe fogadok egy ovit mozgalom közvetítésével részesült tisztálkodószer- és könyv adományban. Az egyesület munkáját szja 1% felajánlásával segítheti bárki, aki úgy dönt ezzel támogatná a hátrányos helyzetű gyermekek ügyét. Örökbe Fogadok Egyesület - 19234814-1-41
Hogyan lehet felkészülni szülőként a digitalizációval kapcsolatos nevelési kihívásokra?
A gyermekek – életkori sajátosságaik miatt – a felnőttekétől eltérő befogadási, élményfeldolgozási képességgel rendelkeznek. Az internet tervezői a felnőtt felhasználókat tartották szem előtt és nem voltak tekintettel a gyermekekre. Utópisztikus elképzelés lenne, hogy minden felhasználó egyenlő. A pozitívumokkal mindannyian tisztában vagyunk: kényelem, kapcsolatteremtés, kreativitás, oktatás, információáramlás és a kereskedelem területe.
A kockázatokról azonban kevés szó esik: szorongás, depresszió, önértékelés csökkenése, testképzavar, önkárosítás, alvásminőség romlása, addiktív magatartásformák.
Javaslatok szülők számára
Tegyük lehetővé, hogy a gyermekünk minél többet mozogjon, lehetőség szerint sokat játsszon a szabadban.
Legyen minél többet kortársai között, amely szükséges az agy megfelelő fejlődéséhez és a megfelelő szocializációhoz.
A szülők saját okostelefonjukat ne adják át a kisgyermekeknek.
Semmiképp se hagyják a gyermekeiket egyedül, felügyelet nélkül mobilozni vagy tabletezni, ehelyett használják közösen az eszközöket, kövesse azt odafigyelés, beszélgetés és közös játék. Beszélgessenek minél többet és együtt dolgozzák fel a digitális tartalmakat.
A gyermekek szellemi és érzelmi fejlettségüknek megfelelő játékokkal játszanak a digitális térben is.
Szükséges a képernyőidőt keretek közé szorítani. A WHO ajánlása szerint a gyermek:
2 éves koráig mellőzzük a képernyő előtti időtöltést, az online kommunikáció kizárólag a szülőkkel, családtagokkal történő video-telefonálásra, kapcsolattartásra használandó,
2-5 éves kor között naponta maximum 1 óra,
6 év fölött maximum 2 óra képernyő előtt eltöltött idő engedélyezett (beleértve természetesen a televízió, a YouTube csatorna és a fejlesztő játékalkalmazások használatát is).
A szülők törekedjenek arra, hogy kisgyermekek számára javasolt, magas minőségű tartalmakat válasszanak.
Figyeljenek rá, hogy az online jelenlét/aktivitás, illetve a mesenézés egy alkalommal ne haladja meg a 30-40 percet, és mindig kövesse azt testmozgás vagy mozgásos játék.
Érdemes előre megbeszélni, hogy mennyi ideig fog tartani az online aktivitás (pl.: hány részt nézhet meg a gyermek a meséből), így könnyebb lesz azt befejezni.
Ajánlatos mesenézés helyett a karakterekkel történő interakciót támogató fejlesztő játékokat használni.
Az online - offline egyensúly kialakítása már ebben az életkorban megkezdődik a szabályok kialakításával. Célszerű digitális házirendet készíteni és azt mindenkinek betartani (eszközhasználat és online tér használata: hol, mikor, mennyit). Minden családtagra legyen érvényes, szülők részéről különösen fontos a példamutatás.
Az étkezés legyen képernyőmentes időszak.
A szülő tájékozódjon a kisgyermekek számára javasolt, magas minőségű tartalmakról, ne véletlenszerűen válasszon, és minden esetben tervezze meg ne csak a képernyőidő mennyiséget, hanem a tartalomfogyasztást is.
A kisgyermeknek nem valók a felnőtt platformok és tartalmak. Semmiképp se vonjuk be őket TikTokozásba, Instagramozásba, ne mutassunk nekik érdekes Shorts-okat.
A szülők, ha a gyermekekről fényképet készítenek, azt semmiképpen se osszák meg nyilvánosan.
Kisgyermekkorban a legfontosabb a mesélés, ezért ajánlott a napi szintű meseolvasás, hiszen bizonyítottan számtalan pozitív hatással bír.
Honlapunk cookie-kat használ, hogy a honlapunkon tett lépéseiről statisztikákat készíthessünk. Ha tovább használja honlapunkat, azzal hozzájárul a cookie-k használatához. Ezzel a tevékenységünkkel mi nem tudjuk Önt személyesen beazonosítani.